Bartos Zoltán

Ügyvezető

1988 óta foglalkozom anyagvizsgálattal. Végig jártam a szamárlétrát mely szerint fokozatosan, először megfelelő tapasztalatokat szereztem magasabban kvalifikált szakemberektől az anyagvizsgálatról. Ezek után kezdődtek meg a szakirányú képzések. 20 évre volt szükség, hogy hat eljárásból 3-as szintet érjek el. Pályafutásomat az Erőmű Javító és Karbantartó Vállalatnál kezdtem (ERŐKAR). 10 nagyon tartalmas év után magán vállalkozóként folytattam munkálataimat. Ezen idő alatt főként erőművek magas nyomáson és hőmérsékleten üzemelő berendezéseinek és csővezetékeinek vizsgálataival foglalkoztam. Vizsgálatokkal párhuzamosan, anyagvizsgáló képzéseken vettem részt oktatóként. Ez magával hozta, hogy az MHtE, mint az akkoriban hazánkban egyedüli vizsgaszervezet felkért vizsgáztatónak. Újabb 10 év után megkeresett a MAROVISZ egy új vizsgaközpont kialakítására és működtetésére. Alkalmazottja lettem a METEM Kft-nek. Itt lehetőségem nyílt olyan szakértői tevékenységek megtanulására, végrehajtására, ami a külföldi vevői igényeket kielégíti. Anyagvizsgáló berendezések forgalmazóinak köszönhetően, lehetőségem adódott új, digitális anyagvizsgálati technológiák kidolgozására, bevezetésére. Anyagvizsgálói minősítések: VT3; PT3; MT3; ET3; UT3; RT3; LT2; SP2A, RTD2

Csajbók Róbert

Laboratórium vezető

2020.05.01-el kezdődően az MTLAB eXpert Kft.-ben erősítem az anyagvizsgálati csapatot mérnök, szakértő munkakörben. Szakmai tapasztalatomat olyan nagyvállalatoknál szereztem, mint az Erőkar, Siemens, Vincotte és TÜV Rheinland. Az említett vállaltoknál eltöltött több mint 20 év alatt nagy gyakorlatra tettem szert energetikai berendezések károsodásához kapcsolódó oknyomozó vizsgálatokban, nagy nyomáson és magas hőmérsékleten üzemelő berendezések kockázatelemzésében, maradó élettartamok meghatározásában. Projekt vezetőként számos rekonstrukciót megalapozó, összetett erőművi berendezések állapotfeltárásához kapcsolódó munkákat fogtam össze. Részt vettem több üzemelő berendezés (pl.: erőművi blokk) költségminimalizáló, karbantartásokhoz kapcsolódó, optimalizált vizsgálati eljárásokat és azok végrehajtásának meghatározott ütemezését tartalmazó, hosszútávú programtervek kidolgozásában. Munkába állásom kezdetétől meghatározó tagja vagyok a hazai atomerőmű reaktortartályainak hatóság által előírt akusztikus emissziós vizsgálatát végző csapatnak. Közel 20 éve foglalkozom a laboratóriumok akkreditálásához kapcsolódóan minőségügyi feladatokkal. Munkám során az anyagvizsgálatot támogató informatikai alkalmazásokat nem csak használom, de a hobbimból fakadóan fejlesztem is (programkészítés, Office alkalmazásokhoz makrók írása).

Tóth Gábor

Mérnök szakértő

A cégcsoportnál az anyagvizsgálati kompetenciát erősítendően újonnan alakult, MTLAB eXpert Kft-be, a TÜV Rhenland-ból érkeztem, ahol öt és fél évet töltöttem. Ott, anyagvizsgáló mérnökként, főként erőművi berendezéseken és környezetben végeztem munkám, mely roncsolásmentes anyagvizsgálatok végzésével, illetve karbantartások során, állapotvizsgálati projekt vezetői feladatokból tevődött össze. A Rheinland leányvállalataként működő Minell Kft-nél, szintén projektvezetői munkákat láttam el, mely jellemzően a MOL Dunai Finomítóban, illetve a Paksi Atomerőműben, a tervezett revíziók során történt. A TÜV Rheinland előtt, az AGMI Zrt-ben dolgoztam tíz évig, különböző beosztásokban, az utolsó két évben a Roncsolásmentes Vizsgálati Laboratórium laboratóriumvezetőjeként. Az AGMI-s évek alatt, a roncsolásmentes vizsgálatok végzésén és szervezésén kívül, részt vettem műszaki felügyeleti-, biztonsági és egészségvédelmi koordinátori tevékenységekben, munkabiztonsági kockázatelemzések végzésében, illetve játszótéri játszóeszközök felülvizsgálatában. Az AGMI előtt, a főiskolai évek alatt egy kisebb, műszaki szolgáltatásokat nyújtó Kft-nél dolgoztam három évig, a volt Csepel Művek területén. Kompetenciák: gépészmérnök (BSC), munkavédelmi szakmérnök Anyagvizsgálati kompetenciák: MT3, PT3, VT3, RT2, LT2, UT2, ET1, tartályvizsgálói képesítés